Energiaparkok

Energiapark, Nagybakónak

GPS koordináta: 46.5614003, 17.0259021

 

Az Árpád forrás területén három energiavonal halad keresztül. Ezek a vonalak a föld idegáramai. Különleges kisugárzásukkal gyorsan regenerálják a legyengült szervezetet, erősítik az immunrendszert. Az egészséges embereknek is többletenergiát nyújtanak. Az itt letelepedők érezhetik: ez egy különleges hely, ahol a természet szépsége mellett a gyógyító energiák is jelen vannak.
A területen bemért energiamezőket Magyarországon Szent György vonalaknak, Angliában Ley vonalaknak, Kínában Sárkányvonalaknak nevezik. A vonalak kereszteződései a föld akupunktúrás pontjai. 
A régi korok emberei a természettel sokkal szorosabb kapcsolatot tartva jól ismerték a Föld energiáit. Szellemi vezetőik megtalálták és kijelölték a gyógyító energetikai pontokat, energiavonalakat. Ide építették az Árpád-kori templomokat, zarándokhelyeket, jelölték a csodatévő helyeket, ahol az emberek testben és lélekben megtisztulva töltötték idejüket. A vonalak a mai napig léteznek, de a történelem viharai során elfeledkeztek róluk, vagy csak egy-egy kiemelkedő helyet jegyeztek meg az emberek. 
A bevizsgált területen a Szent György vonalak szélessége átlag két méter. Egymást keresztezik a források előtt lévő vas asztalnál és a kis tónál. Az egyik vonal a víz nélküli emlékforráson és a vas asztalon halad, átszelve a völgyet a patakmeder mentén. A másik vonal a vas asztalon és az emlékmű jobb oldalán lévő forráson megy keresztül. A harmadik vonal a turista tájékoztató tábla mellől halad át a patakon, a kereszteződési pont a pici tóban található. Talán nem meglepő, hogy a kis vas asztal helyszíni szentmisék oltárasztala már évtizedek óta.

Hogyan gyógyít?
A Földet és az embert is egyaránt elektromágneses jellegű erőtér, aura veszi körül. Az egyensúly-vesztés, majd később a betegségek jelei ugyanúgy megmutatkoznak az aurában, mint a testben. Foltok, rések, szakadások keletkeznek, amelyek nehezítik az öngyógyító mechanizmusokat. 
A különleges energiákat áramoltató helyek segítenek serkenteni a szervezet saját gyógyító folyamatait. A jótékony hatás, közérzetünk és egészségünk javítása érdekében ajánljuk az energiavonalakban történő 2-3 órányi sétát, pihenést, kikapcsolódást, meditálást minden kirándulónak.

 

Szent György Energiapark, Lenti

GPS koordináta: 46.6187222, 16.533131

 

Igazi kuriózum a Lenti Termálfürdő területén a Szent György Energiapark.
Olyan jótékony hatású energiavonalak találkozási pontjaiban fekszik, amely a termálfürdőt egyedülállóvá teszi egész Európában. Tegyen egy sétát itt tartózkodása közben az energiaparkban és engedje át magát annak jótékony hatásainak! A térség klímája, a fürdő gyógyvize és ez a különleges energetikájú hely fokozottan segíti a pihenését, a feltöltődését, a testi-lelki megújulását.
Az úgynevezett Szent György vonalakat a keleti kultúrákban sárkányáramoknak nevezték, és szent helyként tisztelték az ilyen sugárzásokkal átszőtt helyszíneket. A Lenti Termálfürdő területén 2002-ben fedeztek fel földsugárzásokat, melyeknek több kereszteződési pontja is itt található, és a Föld energetikai hálózatának részét képezik. Bioenergetikus természetgyógyászok szerint minden betegség egy energiahiányos állapot következménye. Az Energiapark területén található sugárzások ezt az energiahiányos állapotot képesek helyreállítani. Az  itteni energiák egész testünkre hatva harmonizálják az energia áramlását, pozitív hatású folyamatokat indítanak be, melyek helyreállíthatják a testi és a lelki egyensúlyt. A Szent György Energiaparkban egy-egy alkalommal 1-2 órát érdemes eltölteni, melyben a kikövezett rész a Szent György vonalak irányát mutatja, az „oszlopok” „karók” pedig e vonalak találkozási pontjait jelzik: ott a legerőteljesebbek a földsugárzások. Ezeken a találkozási pontokon akár 20-30 percet is érdemes, javasolt eltölteni. Ezt az időt pihenéssel, kisebb sétával vagy mozgással lehet kombinálni.

 

Energiapark, Dobronak

GPS koordnáta: 46.670139, 16.338861

 

Dobronak közelében, a Bakonaki-tó mellett több mint tizenöt éve energetikai pontokat találtak és jelöltek ki a bioenergetikusok és a természetgyógyászok. A hír hamar elterjedt és messzire is jutott, így az elmúlt években több ezer turista érkezik a Bakonaki-tó és a Vid-kápolna környéken lévő 26 energetikai ponthoz, melyek az erdőben szétszórva találhatóak. Többszöri tartózkodás után enyhítik a különböző egészségügyi problémákat és javítják a pszichikai – fizikai állapotunkat.

Az energiasugárzás epicentrumában a Szent Vid forrás található.

A forrás vize is különleges energiákkal rendelkezik . Gyógyító hatással bír látás- és hallásproblémák esetén, valamint emésztőszervi, idegi és bőr-rendellenességek enyhítésében.

Keressék fel a legfontosabb problémáikat gyógyító pontokat és ott a következők szerint járjanak el:

  • A kijelölt ponton teljesen lazuljanak el, ha többen vannak ott, akkor is maradjanak csendben, hangoskodással, beszélgetéssel ne zavarják az ott tartózkodókat.
  • A kezeik legyenek lazák és lógjanak a test mellett, tenyerüket irányítsák a föld felé, az ujjaink legyenek egy kicsit behajlítva és széttárva. Így a testükben és a tenyerükben kellemes meleget fognak érezni, míg az idegbántalmaktól szenvedők kellemes, hűvös fuvallatot érezhetnek.
  • Ha sem meleget, sem hűvös fuvallatot nem éreznek, akkor az adott pont nem a megfelelő a problémájuk megoldására, keressenek egy másik, megfelelőbb helyet.

 

Energiapontok:

1-es oszlop – bélbetegségek 
2-es oszlop – gyomor
3-as oszlop – ízületek
4-es oszlop – szív, nyirokrendszer
5-ös oszlop – idegrendszer, bőr, vér, csontozat
6-os oszlop – máj, vese, epehólyag
7-es oszlop – kedélyállapot javító
8-as oszlop – vesék és hugyúti rendszer, hólyag
9-es oszlop – hátgerinc
10-es oszlop – bőrrák, pikkelysömör, egyéb bőrproblémák
11-es oszlop- vitalitás, energia
12-es oszlop – alsó végtagok vérbősége
13-14-es oszlop – általános érrendszer
15-ös oszlop – motorikus idegrendszer
16-os oszlop – csontozat
17-es oszlop – bőr problémák
18-as oszlop – simaizom- rendszeri problémák
19-es oszlop – érző idegrendszeri problémák
20-as oszlop – látó- és hallópálya rendszerre hat
21-es oszlop – agyműködésre hat
22-es oszlop – nyirokrendszerre hat 
23-as oszlop – nyelőcső és gyomor-problémákra
24-es oszlop – csontozat szerkezeti helyreállítása (csontritkulás)
25-ös oszlop – vérképzőrendszer
26-os oszlop – vastagbél problémáira